2015. március 3., kedd

Swine Escape


















Vetítés éve: 2014
Műfaj: Akció, történelmi
Ismertető: A rabszolgákat lenéző miniszterelnök fia az egyik gisenggel átmulatott éjszaka után egy szigeten ébred fel, ahol reggelre rabszolga lett belőle. Mivel kiderül, hogy ez nem álom, így megpróbálja bebizonyítani, hogy ő valójában nemes, de nem hisznek nekik, hiába tudja kívülről még Konfucisz műveit is. Egyetlen reménye a bíró szépséges lánya marad.

Vélemény
Egy remek művel van dolga annak, aki megnézi ezt a gyöngyszemet. A történet elején Ho Yeon olyan, mint minden gazdag ficsúr, lenézi a szolgáját, és csupán tárgyként bánik vele. Miután rabszolgaként ébred próbálja bizonyítani igazát, miszerint ő nemes ember fia, de mivel senki nem hisz neki, kénytelen szolgaként élni egy ideig. És eközben elkezd megváltozni. Mikor megtudja, hogy a szolgája adta el őt nagyon mérges lesz, de a szolga kifakadása után rájön, hogy eddig nagyon nem helyesen élte az életét, és megpróbál változtatni addigi életén. Nagyon tanulságos kis történet, hogy ne nézzük le a szegény embereket, mert ők is csupán ugyanolyan emberek, mint te vagy én!
A főszerepet nem más játsza, mint Park Ki Woong, akit mellesleg nagyon kedvelek, ismerős lehet a Bridal mask-ból, és a Secretly, greatly-ből.


1 megjegyzés:

  1. Hali! Szeretném megnézni ezt a filmet de nem tudom letölteni a vidit. Nagyon kíváncsi vagyok rá. A megás oldal nem működik. Valaki esetleg eltudná nekem küldeni e-mailban a videoját? Nagyon meg köszönném! Probáltam más oldlon is letölteni de vagy halottak a linkek vagy már eltávolították.

    VálaszTörlés