2015. február 11., szerda

Dr. Frost

Műfaj: Krimi, thriller
Vetítés éve: 2013-14
Részek száma: 10
Ismertető: Baek Nam Bong Dr. Frost-ként vált ismertté.Fiatalon vált pszichologiai professzorrá.Nagyon éleseszű, de nehezen barátkozik másokkal egy gyerekkori homloklebeny sérülés miatt. Jelenleg tanácsadóként dolgozik nappal az egyetemen és éjjel pedig pultosként.Baek Nam Bong ezt követően kezd el dolgozni egy asszisztenssel, Yoon Sung Ah-val a tanácsadói központban. Yoon Sung Ah nagyon lelkes a tanácsadói munkáját illetően. Együtt próbálnak segíteni a hozzájuk járó pácienseken.

Vélemény
Talán elfogultságból írom ezt, de én nagyon megszerettem ezt a sorozatot. Akit érdekel a manhwa változata, az ITT megtalálhatja angolul a történetet. A sorozatot többször megnéztem már és sosem tudom megunni Dr. Frost és Yoon Sung Ah egymás közötti csipkelődését. A történetben nincsen nagyon domináns szerelmi szál, bár azért én az első 5 részben éreztem valamit Sung Ah és a Professzor között, de ez a szál sajnos valahogy eltűnt a további részekben. De egy biztos, hogy Dr. Frost a sorozat végére sokat változott, megtapasztalhatott több érzelmet is a kicsiny kálváriájukon. Néha igazán megríkatott a sorozat, néha mosolyt csalt az arcomra, és mélyen a szívembe zártam az összes főszereplőt. Különösképp Cheon professzort. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Nem egy világmegváltó sorozat ugyan, de a témája (a pszichológia) nagyon érdekes, és egyszer ezt mindenképp látni kell.

Szereplők
Dr. Frost
Ő egy igazán éles eszű, szigorúan a tényeket figyelembe vevő ember. Sajnáltam őt, nem is kicsit, hiszen bár az jó lehetett számára, hogy a rossz dolgokat nem érezte, de ahogy mondani szokták, nincsen szivárvány sem eső nélkül. A végén talán még jobban sajnáltam őt, de legalább szerzett egy pár igaz barátot maga mellé. Song Chang Eui-t először láttam sorozatban, bár ismertem már a Running man-ből és mikor megláttam, hogy fehér a haja a sorozatban, eldöntöttem, hogy le KELL fordítanom ezt. :D (Egyébként Evolett ajánlotta nekem, hálásan köszönöm neki így utólag!)

Yoon Sung Ah
Egy szívvel lélekkel élő, mindenkin segíteni akaró leányzó. Nekem nagyon szimpatikus karakter volt. Tetszett, hogy mindent érzelemmel közelített meg, de azért a tényeket sem hagyta figyelmen kívül. Akkor szerettem meg még jobban, mikor az utolsó részben nem félt kioktatni Dr. Frost-ot, azért mert tévedett. A színésznővel, Jung Eun Chae-vel már találkoztam egy drama special alkalmával, és a Fatal encounterben, amiben Hyun Bin is játszott. Szimpatikus a színésznő, bár nem az a kimondott tökéletes szépség, de engem azok sosem vonzottak, jobban szeretem, ha van a külsejében valami egyedi :D

Akiket még kiemelnék a sorozatból, az Nam nyomozó. Imádtam a beszólásait, Song professzor, aki először furcsa volt nekem, de később megértettem, miért gyilkosozta le Frost-ot és Cheon professzor, akit a Master's sun-ból már ismertem és nagyon örültem, hogy itt is láthatom őt!
Song Professzor

Cheon Professzor

Nam nyomozó


Zene
Nem bővelkedett zenékben a sorozat, de volt egy szám, ami kétszer is ment a sorozat alatt, Yoo Daeun - 아직은 시린 겨울 című száma...engem nagyon emlékeztet a sorozatra. Érdemes belehallgatni.

És még egy-két vicces párbeszéd és jelenet a sorozatból









Történet: 10/8
Szereplők: 10/8
Színészek: 10/9
Zene: 10/5

1 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett a Song Chang Eui-ről szóló jellemzésed, én mindig szoktam mondani, hogy nem a tökéletes szépség számít egy szinésznőnél, hanem az , hogy legyen benne spiritusz.
    Üdv.:Mné/Marika

    VálaszTörlés